Mélyül az LMP válsága: a teljes Vas vármegyei elnökség elhagyta a pártot
Az elmúlt hónapokban sorra hagyták el a pártot legismertebb politikusai.
Jogerőre emelkedett a bíróság döntése, így a Centrum Parkoló Rendszer Kft. köteles kiadni szerződéseit az LMP-nek.
Az LMP Közérdekű Adatigénylő Irodája (Kandi) 2010-ben kérte ki a parkolási pénzekkel kapcsolatos adatokat a Centrum Parkoló Rendszer Kft-től, de a cég a hatályos törvények ellenére megtagadta azt. A párt ezért pert indított az adatokért, a bíróság pedig júliusban az LMP javára döntött. Ez az ítélet emelkedett most jogerőre - áll a párt közleményében.
A Centrumnak 30 napja arra, hogy az adatokat megküldje az LMP-nek, amit ezután a párt nyilvánosságra hoz. Amennyiben nem küldik meg a szerződéseket, lehetőség van a bíróság ítéletének rendőri közreműködéssel való kikényszerítésére is - írják.
Az LMP megjegyzi: az elmúlt években a Centrum a főváros hét kerületében szedte a parkolás díjakat, Fidesz és MSZP-s vezetésű kerületekben egyaránt. A cég által beszedett pénz nagy része a párt szerint eltűnt, a kerületekhez csak legfeljebb az egyötöde kerül vissza.